12. Élet - halál harc a végsőkig ......
Hiányzik a nevetésed . Hiányzik az órákig tartó beszélgetéseink. Hiányoznak a tanácsaid! Hiányzik az ölelésed . Hiányzik a csillogó szemed ahogy egymásra néztünk és tudtuk egymás gondolatát is. Hiányzik a ketten eltöltött idő a szép kirándulások. Hiányzik az, ahogy kimondtad : Csillukám! Hiányzik a hangod , a mosolyod . Hiányzik a finom főztöd . Nagyon, Nagyon HIÁNYZOL BARÁTNŐM ! ...........
2016. 01.02.-án írom ezeket a sorokat .
Elmúlt majd egy év , az utolsó bejegyzésem óta. Ennek kettő oka is van , a fő ok : Évim kérése volt , ne folytassam az írást addig , amig lehet ,hogy visszakerül a Kaposvári Onkológiai osztályra , a második ok pedig én magam vagyok. Nem volt erőm írni ........
Csak röviden írok most is, nem akarom aprólékosan leírni mi történt napról napra, ahogy rádöbbentünk , beltörődtünk , elfogadtuk? , hogy már nincs visszaút.
Ahogy napról napra egyre kilátástalanabb lett az állapota . Nem akarom újra felidézni és átélni azt a sok szomorúságot aggódást , szenvedést , reménytelenséget és csüggedést . Elfogadni az elfogadhatatlant .........
Nem akarom a család és a rokonság dolgait kiteregetni , ( pedig nagyon megérdemelnék ) csakis Évim kérését tartom most is szemelőtt!
Mindenki számoljon el a saját lelkiismerete előtt ahogy tud !
Minden nap vele voltam , hosszabb , rövidebb időre , de vele voltam , fogtam a kezét és ahogy tudtam segítettem neki.
Visszaidéztük azt a sok szép vidám együtt töltött időt , kirándulást , az én betegséges időmet amikor Ő ült a beteg ágyam mellett és fogta a kezem .
Bocsánatot is kértem tőle ha megbántottam volna valamiért és azért ,hogy csak ennyit tudtam segíteni neki .......
Megköszöntük egymás barátságát...
Az utolsó napjai előtt elbúcsúztunk egymástól, mikor már mozdulni sem bírt , legyengült testét szorosan ölelve, órákig zokogtunk és könnyünk átáztatta az egész remegő testét .
Szólnunk sem kellett , hisz ismertük egymás minden gondolatát .........
Sajnos nagyon- nagyon gyorsan romlott az állapota . Szédülés, fejfájás , látásromlás , fájdalmak ,látomások ,zavartság, egyre több helyen egyre több szervében jelen volt már a rák és egyre több és súlyosabb tünetet hozott elő , mígnem végérvényesen le nem döntötte Évimet a lábáról a szörny. Kórházba került , ahonnét hamarosan kiadták , hogy ők amit tudtak megtettek .
Hiába küzdött , hiába harcolt erőn felül a betegsége ellen a szörny erősebb volt nála ........
Nagyon -nagyon szomorú , fájdalmas 7 hónap következett .
Iszonyatosan aggódtam és harcoltam érte , bár tehettem volna még érte valamit ! Valamivel többet !
Valamivel többet ami megmenthette volna ........
2015.08.26.-án örökre megpihent .
A lelke pedig egy szebb és jobb világba került , ahol semmi sem fáj , ahol minden szép és nyugodt és békés .
Ha eljön az ideje egy új testben ujjá születik majd .
Tudom ,hiszem , hogy így van ! Erről sokat beszélgettünk a betegsége kezdetekor is .
Nincs nap , hogy ne gondolnék rá . Arra a sok szép együtt töltött időre , a sok finomságra amit Ő készített nekem , vagy a sok szép kiránduló hely ahová együtt jártunk...
Amerre nézek a lakásunkban is itt van, hisz az a sok apróság amit tőle kaptam az évek alatt , vagy a sok fotó amit készítettem róla , de legfőbb a szívemben itt van és itt is marad örökre !
Az életben csak 1x adatik meg egy ilyen ajándék mint egy igazi világon a legeslegjobb barátnő !
Köszönöm Istenem , hogy a barátja lehettem !
Nagyon köszönöm Évikém azon rokonainak, ismerőseinek és munkatársainak az aggódását és törődését , segítségét
akik tiszta szívvel és szeretettel tették azt mindvégig!
Köszönöm, nektek is kedves olvasóim, hogy elolvastátok a történetünket és velünk voltatok újra és újra !
Mindenkinek betegségmentes Új Évet kívánok !
Vigyázzatok magatokra nagyon és küzdjetek Ti is mindvégig és soha ne adjátok fel !
Barátsággal : Csilla
