04.
2013.November.
A műtét .
Hirtelen elmúlt a nyár a jó meleg napsütéses nyár és beköszöntött az a fujjos esős nyálkás ködös ősz.
Hűvös napok jöttek , borult, komor felhőkkel. Szomorú és szürke lett a város .
Egyre közeledett a nagy nap , és egyre idegesebbé és szorongóbbá váltak a napjaink.
Igyekeztem , erősnek optimistának és bizakodónak tűnni akármikor beszélgettünk .
Semmi más nem járt az én fejemben sem, mint az a nap . A műtét napja.
Erősen akartam , kívántam azt , hogy Évim meggyógyuljon!
Ahogy Ő is, csak ezt akarta . Semmi mást, a világon a leges legjobban!
A napokban többször is felidéződött bennem az a sok rémálom ami akkor ott velem megtörtént, az én
betegséges hónapjaimban de elhessegettem a rossz gondolatokat gyorsan.
Az én barátnőm kőszikla erős mint a gipszkutya és hamar meg fog gyógyulni! Tudom, hogy így lesz ! Így kell lennie !
Naponta átbeszéltünk mindent, alaposan, mi várja majd, mire számíthat ott a kórházban .
Találgattuk mennyi ideig kell majd bent maradnia műtét után , mekkora fájdalmai lesznek , megussza e a teljes amputációt?
Szörnyű még rá gondolni is, hogy elveszítheti a mellét egy nő .
Bizakodtunk , és hittünk benne, hogy minden rendben megy majd, a műtét közben és utána is .
Ügyes orvosokat talált , legalábbis az ismerősök álltal ajánlottak szerint, ezek az orvosok nagyon jól végezték eddig a dolgukat.
Csak reméltük , és bíztunk benne nagyon, hogy most is mindent ügyesen és precízen tesznek majd.
2013.november 4.-én hétfőn beköltözött délután a Kórházba a mellkassebészetre , egy nappal a műtét előtt ott kellett lennie már.
Vérvételek és mindenféle macera követték egymást, előkészítették a műtétre.
Emlékszem ezen a napon még a nap is kisütött egy kicsit . Biztatva minket .
Kedden megműtik , kiveszik a szörnyét. Kiműtik és végre, vége lesz ennek a rettegésnek.
Nagyon szugerálom és mindketten bízunk benne nagyon , hogy hamarosan meggyógyul és vége lesz a rémálmának.
2013.11.05.
Ugrásra készen vártam reggel a telefonhívást.
Évim fiával Gáborral , megbeszéltük, hogy azonnal felhív ha itt az idő.
Ha Évit beviszik a műtőbe én már indulok is be a kórházba és együtt várjuk meg a műtét végét,
együtt talán könnyebb lesz a várakozás az aggódás.
A műtő a második emeleten volt , de nekünk a harmadik emeleti lift előtti folyosón kellett várakoznunk.
A kórteremben üres volt Évi ágya , friss ágynemű várta vissza lakóját.
A szobatársai csendben feküdtek , arcukra a fájdalom szomorú ráncokat festett és kíváncsi szemekkel figyelték mit matatok
én ott az éjjeli szekrényke mellett.
Ásványvizet vittem be, pár apróság társaságában.
Pár perc múlva már Gáborral és kedvesével üdvözöltük egymást kint a lift előtti kis várakozós részen.
Eleinte ülve beszélgettünk , próbáltam a lesápadt Gábor aggódó gondolatait elterelni .
Láttam mennyire ideges és féltő és mennyire imádja szereti az anyukáját.
Ahogy egyre jobban telt múlt az idő, Gábor arca egyre fehérebb lett az idegtől. Homlokán fényes cseppek jelentek meg.
Aztán hirtelen felpattant és fel - alá kezdett járkálni a folyosón .
Sűrűn megállt a lift ezen a szinten és amikor kinyílt az ajtaja Ő többször is oda lépett és így szólt : - Talán most hozzák Anyut !
A folyosón amúgy is nagy volt a jövés menés , zöld és fehér ruhás egészségügyi dolgozók szaladgáltak az emeletek közt fel és alá
különböző vastagságú papírhalmazokkal.
Néha egy - egy érdeklődő civil megállította ezt a folyamot pár szóra , aztán megint kezdődött előről az egész futás.
Vagy a betegek hozzátartozói önnállóan keresgették a megfelelő kórtermeket ahol rábukkanhattak szeretteikre.
Később megjelent a takarítógépes ember is azzal a nagy és hangosan zörgő felmosó robotgépével.
Fel alá tolatgatott vele , és mindenkit elzavart a székekről , mert Ő alapos munkát szeretett volna végezni .
Gáborral egymás szemébe néztünk , nem is kellett mondanunk semmit addigra már mind a ketten ki voltunk mint a liba.
Kész zűrzavar, mint egy hangyabolyban.
Órák telltek már el azóta , hogy bevitték a műtőbe és Évi még sehol.
Csak nincs valami komplikáció , csak nem történt valami baj az operáció közben?
Normális ez , hogy már órák telltek el azóta?
Ezeket gondoltam akkor , de kimondani nem mertem , nehogy Gáborra hozzam a frászt mégjobban .
Már én is fel - alá mászkáltam és az ablakon kinézve láttam, a velünk szemben lévő épületben , egy másik műtőben operáltak ,
az ablakon nem volt függöny így jól láthatóak voltak a zöldbe öltözött maszkot viselő orvosok.
Szegény beteg hanyatt fektetve, a lábai az égnek és nagyon kalapáltak rajta valamit.
Hirtelen Gábor felkiálltott! : - Én most lemegyek a műtőbe és megkérdezem miért nem hozzák már anyukámat! Csak nem történt valami baja?
Nyekkenni sem tudtam , már el is tünt a lépcsőn lefelé.
Pár perc múlva már vidáman újságolta is , hogy már az őrzőben van Évi, sikerült a műtét nemsokára hozzák is fel a lifttel.
A műtősnő le is dorgálta amiért rájuk nyitott , oda a hozzátartozóknak tilos bemenni!
De ez most kit érdekel :) A lényeg ,hogy jól van és nemsokára láthatjuk újra.
Mind a ketten a liftajtó elé álltunk és vártunk és vártunk !
Vártuk azt a percet amikor végre kinyílik a liftajtaja és megláthatjuk a mi szeretett angyalunkat , a mi hősünket Évimet.
Jó pár perc múlva jött el ez a pillanat , amikor megérkeztek vele és a félig ébredező sápadt , de a ránk
mosolygó arcát megsimogathattuk .
Bent a szobájában is nagyon várták már a szobatársai .
Tőlem kérdezgették , tudok e valamit mi volt az oka ,hogy ennyi ideig tartott a műtét?
Nagyon be volt kötözve , leszorítva a mellkasa akár egy múmia . Pár percekre fel - fel ébredt , de Kába volt még nagyon.
Ezért nem is akartam őt zavarni , nagyon fáradt volt még , épp hogy túl volt a műtéten így hát elköszöntem tőle .
Megsimogattam az arcát .
Amúgy is megrohamozták Őt a nővérek , vérnyomás mérés meg hasonlók vártak rá így sebtében.
Gábor vigyázta az álmát tovább .
Búcsúzóul, könnyes szemmel öleltük meg egymást Gáborral és megkönnyebbülten és bizakodva mosolyogtunk egymásra.
Folyt.köv.