02. Augusztus

 

2013.augusztus

 

 

 

 

Hirtelen augusztus  lett és pár nap múlva menni kell Évinek az első gyógyító méreg adagjáért.

A véreredménye jó, így  megkaphatja a kemóját . 

 

Délelőtt találkoztunk és a sétáló utcai szökőkútnál átbeszéltünk mindent újra és újra , minden lehetőséget , kicsit nyugodtabban ?  kicsit bizakodóbban ?

Szikrázón sütött a nap nagyon meleg volt de most valahogy mégsem élveztük ezt a nyarat már úgy mint máskor. 

 

Leültünk a szökőkút szélére és úgy mint 2008-ban Budapesten megismételtük a szökőkutas lábáztatós barátnős fogadalmunkat . 

Ott Budapesten akkor még nem gondoltuk ,hogy ez a lábáztatás rendszeres lesz nálunk .

 

 

 

 

 

 

Belógattuk hát  a vízbe és szorítottuk egymás lábait és azt kívántuk amit talán most senki más a világon . 

Megfogadtuk ott a szökőkútnál , hogy  ha vége lesz  ennek a szörny álomnak azonnal jövünk ide vissza és lábáztatunk újra .

Megünnepeljük mi ketten majd , hogy vége , hogy Évi győzött , hogy legyőzte a szörnyét! 

 

 

 

 

 

 

 

2013.08.12. Az eslő kemó.

 

Másnap reggel 8 órára már ott voltunk az onkológián és vártunk és vártunk és vártunk ,hogy 

Évim végre sorra kerüljön és megkaphassa a rettegett infúziókat.

 

Először megvizsgálta az orvosa , aztán egy nagyobb teremben kellett keresni egy szabad széket ahová letudott telepedni Évim.

Szörnyű volt látni , szinte futószalagon kötötték be az asszisztensek a sok mérget a betegekbe . Egyiket a másik után . 

Csak jöttek a betegek és jöttek és jöttek , szinte el sem akartak fogyni.

Különböző rák fajtákkal , különböző stádiumban lévő betegek.

Nekem ez nagyon furcsa volt hisz a hematológián nem ezt tapasztaltam akkor. Itt is megtették a kórház dolgozói amit megtudtak tenni , de vadabb körülmények közt folytak a dolgok , legalábbis én így éltem meg az onkológián látottakat.

 

Ahogy elkezdett csöpögni az infúziós üvegből nagy rohammal a méreg , percenként kérdezgettem Évimet ,hogy jól van e mit érez , nincs e rosszul tőle.

Végig néztem az én drága barátnőmön aki ugyan titkolta félelmét ijedségét , de a szemeiből minden kiolvasható volt . 

 

Szerettem volna felordítani , mert a tehetetlen düh ami ott feszített a mellkasomban egyre jobban kiakarózott törni belőlem .

Megszerettem volna menteni őt ettől és a még rá váró rengeteg kínzástól fájdalomtól. De nem tudtam , nem tudtam tenni ellen semmit .

Csak annyit ,hogy ott voltam vele , ott voltam mellette , ahogy Ő is támogatott engem a nagy bajban .

 

Ahogy egyre gyakrabban kötötték rá a várakozó betegekre az infúziót az asszisztensek ,

hirtelen végig söpörtek az emlékek az agyamon és láttam magamat is , ahogy tehetetlenül a láztól kiizzadt és fájó, 

fáradt testel fekszem a kórházi ágyon..............

 

Mintha Évi megérzete volna ezeket a sötét gondolatokat a fejemben és  megsimogatta a vállamat. 

 

Rémülten néztünk körbe Évimmel és alig vártuk ,hogy kiürüljenek a mérgei az üvegekből és mehessünk is,  onnét

az Ő szörnyek szigetéről , csak el onnét gyorsan , mindent és mindenkit otthagyva. 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

folyt .köv.